ugyérzem kell irnom. bár semmi érdekes nem történt mostanában, mégis van valami ami arra késztet, hogy irjak. tudom sok ember csalodott bennem, vagy meglepödött azon, ami valojában én vagyok, csak sose mutattam ki. rengeteg oldalam van. rengeteg féle képpen tudok reagálni helyzetekre, még néha én sem igazán vagyok tisztában azzal mit miért csinálok

emlékek. bár tudom, hogy nemkellene ezt hallgatnom, mégis olyan jo átadni magam egy érzésnek, egy pillanatnak az életembol, aminek tudom, ugysem lesz soha olyan vege amilyet szeretnék. vagy talán nem is kell olyan vége legyen, nem tudhatom mindig mi a jo nekem. pillanatokra, orakra megkaphattam valakit, megsem lett soha az enyem. tudom, hogy barmikor atelhetem ugyanezt. de minek? hogy elhatalmasodjon rajtam egy érzés, tudván azt, hogy soha nem lesz ez másképp. ha az ember nem kaphat meg valamit, értékesebbnek találja, minden percre ajándékként gondol. viszont ha megkapja? elkönyveli, hogy az övé, s többé nemlesz soha olyan varázsa. nemtudom, mit tennék, ha megkaphatnék valakit akire évek, napok, hetek vagy kitudja mennyi idjeje várok. megmaradna ugyanaz az érzés? meg erösebb lenne? vagy épp ellenkezöleg, nem érezném különlegesnek, csalodnék. magamban, az emberi természetben.

nemtudom.